Időjárás: szikrázó napsütés, 22°C, meleg későősz

 

Szakasz jelzettsége: a Gúti-érig kiválóan követhető jelzések, azon túl katasztrofális, számtalan eltévedés lehetősége, GPS nélkül szinte lehetetlen

 

Szakasz jellege: nagyon szép, jellegzetes hajdúsági táj, homokos-dombos vegyes erdők(vörösfenyő, akácos), kilátópontokkal, jelentős szintkülönbségekkel, összintemelkedés: 534 m!!!

 

Egyéni tapasztalatok, benyomások: A Halápi-csárda romos épületétől indul utunk (pecsét az információs táblán) északi irányban, meredek emelkedővel kezdve az újabb "hullámvasutazást". Kb. 3 km és egy meredek emelkedő után pillantjuk meg a Hármashegyi kilátó fenséges, magas épületét. Érdemes felkapaszkodni a tetejébe, hiszen 360°-os körpanoráma nyílik innen a környező erdős vidékre. Tiszta időben látszódnak a romániai hegyek is keleti, illetve Debrecen városa nyugati irányban. Szinte odaragaszt minket a látvány az építmény felső kosarába, nehéz szívvel hagyjuk ott a Hármashegy csúcsát. Tovább folytatjuk a hullámvasutazást szebbnél szebb erdőszakaszokon keresztül, mígnem elérünk a Gúti-érig. Ennek túlsó oldalon aztán lényegesen "laposabbá" és egyhangúbbá válik az utunk. A jelzések is egyre gyérülnek, útbaigazító táblát pedig egyáltalán nem látni. Monoton km-ek következnek itt, különösebb látvány nélkül, egészen Nyíracsád településéig, ahol egyrészt pecsételnünk is kell a Művelődési Házban (egy irodában a pecsét), valamint feltétlen fel kell keressük egy Árpád korban épült gyönyörű templomot, áhítatosan szép belsővel, illetve a Szent Kereszt templom dombtetőn fekvő épületét és kertjét. Északi irányban hagyjuk el a települést egy ideig a műúton közlekedve, majd rátérve egy földútra. Bár erre halad tovább a kék, de mégis érdemes inkább az aszfalton maradni, mert ami ez után következik "kéktúra" címen, az nem méltó viselni ezt az országos színvonalú elnevezést. Szinte azonnal követhetetlen jelzéssel indul a szakasz, majd gyakorlatilag eltűnik az ösvény, miután az erdőgazdaság egész egyszerűen elkerítette azt a területet, ahol a nyomvonal halad. Lehet még követni egy ideig a kerítés mentét, de a végén gyakorlatilag igazi dzsungelharc közepén találjuk magunkat. Nagy nehezen visszatalálunk a kék kerítésen kívüli nyomvonalára, és már-már azt hisszük, hogy túl is vagyunk a nehezén, következik a fekete leves. Gazban, facsemeték között botorkálunk, itt-ott megpillantva nagy nehezen egy-egy véletlenül ottfelejtett jelet. Mire kiérünk a sűrűből pedig, tarvágást találunk az egykori erdő helyén. Természetesen eltüntetve így a jeleket is. Fahulladék, gépek, emberek, piszok. Lényegében ez jár annak, aki továbbra is a kék "nyomvonala" mellett dönt. Szóval teljességgel értelmetlen letérnünk a Nyíracsádot elhagyó aszfaltot. Így jutunk el végül a szakaszunk végét is jelentő Megyehatárig. A túrán készült fotók megtekinthetők a "Fényképalbum Hajdú-Bihar megyében".